vissza

MIÉNK ITT A TÉR
- szabadtéri kiállítás és fesztivál -


Bevezető

Programunk elindító gondolata 2001-ben az volt, hogy a különböző galériákban, kiállító termekben rendezett kiállításokra egyre kevesebb ember látogat el, függetlenül attól, hogy ki az alkotó. Talán érthető is, hogy ebben a rohanó világban az embereknek nem sok mindenre jut idejük legkevésbé a művészetek és kulturális események befogadására. Ezért gondoltuk úgy, hogy ha Ők nem jönnek be, akkor mi visszük ki hozzájuk a kiállítást.

E szabadtéri tárlat különlegessége abban rejlik, hogy a nádparavánnal körülvett parkban, melynek közepén szökőkút található, az alkotások az elrendezés révén beleolvadnak környezetükbe. A kiállított művek esténként természetes fénnyel (fáklyákkal, mécsesekkel, gyertyákkal) vannak megvilágítva, ezáltal másként mutatnak nappal s éjszaka.

A kiállítást, a szervezők és a náluk bemutatkozó fiatal alkotók közösen felügyelik, így a látogatókkal közvetlenül teremthetnek kapcsolatot, adhatnak tájékoztatást a művekről, rendezvényről a nap huszonnégy órájában.

Kihasználva a Petőfi tér frekventált adottságait, úgy gondoltuk miért ne tölthetnénk meg minél több emberrel a rendelkezésünkre álló időt és teret. Ezért minden évben elsősorban fiatal előadóművészeket kérünk fel esti programjainkhoz, ügyelve arra, hogy minél több műfajt és stílust érintsünk.

A kiállítás a nap 24 órájában megtekinthető és a programokkal együtt ingyenesen látogatható!

Szeretettel váruk minden érdeklődőt!

Rólunk

Nyolc évvel ezelőtt egy fafaragásairól ismert kiskunfélegyházi fiatal alkotó elhatározta, hogy egy egész héten át tartó szabadtéri kiállítást szervez városa (Kiskunfélegyháza) szívében, a Petőfi téren. Lantos Szabolcs összefogott művésztársaival, valamint támogató intézményével, a Móra Ferenc Művelődési Központtal és egy remekbe szabott szabadtéri tárlatot mutatott be a félegyházi közönségnek. A „Miénk itt a tér” elnevezésű kiállítás – és mondhatjuk bátran fesztivál - mottója: „ha az alkotóhoz nem megy el a látogató, a látogatóhoz megy el az alkotó”.



A program-sorozat az évek során bebizonyította, hogy igenis lehet közvetlenül az emberek közé-köré helyezve népszerűsíteni, közvetíteni a képzőművészetet és a magas kultúrát. Az elmúlt hét év „termése”, kiállítási anyagai elsősorban helyi, s egyben a város vonzáskörzetében élő tehetséges fiatalok (festők, üvegkép készítők, faszobrászok és fotósok, keramikusok) munkáiból állt össze, ám nagy nevek is - Schéffer Anna, Kun Éva, Bercsényi Miklós emelték a kiállított művek színvonalát.



De miért éppen a Petőfi tér lett a kiállítás színhelye? A szervezők hamar felismerték a helyszín adottságait, e szabadtéri tárlat különlegessége abban rejlik, hogy a nádparavánnal körülvett parkban, melynek közepén szökőkút foglal helyet, az alkotások az elrendezés révén egységet alkotnak környezetükkel. A kiállított művek nappal természetes fényben, este fáklyákkal, mécsesekkel, gyertyákkal megvilágítva különleges és maradandó élményt idéznek elő a nézőkben. A bemutatkozó fiatal alkotók közösen felügyelik a színteret, ezért a látogatókkal közvetlenül teremtenek kapcsolatot, adnak számukra tájékoztatást alkotásaikról, illetve a rendezvény kulturális eseményeiről a nap huszonnégy órájában.

Kihasználva a tér frekventált adottságait minden évben, elsősorban fiatal előadóművészeket kérnek fel szereplésre az esti programokhoz, ügyelve arra, hogy minél több műfaj és stílus kerüljön palettára.

Úgy gondoljuk, hogy a televízió és a harsogó mulatók világával szemben csak úgy tudjuk megmutatni az általunk képviselt kulturális értékeket, ha kikerülhetetlen és elkerülhetetlen testközelbe” visszük azt az embereknek.